kezdeti nehézségek (írta: tapir)

Krisztina ,     2009.05.18 - 19:57

Ezt az olvasói észrevételt kaptam a múltkori irományom után: “a fenébe még kedvet kapok a futáshoz, olyan okokat írtál itt le… :(“
Úgy érzem mindenképp folytatom kell, nem hagyom abba a kedvcsinálást. Az amatőr futók védőszentje azért még nem akarok lenni, de annak örülnék ha legalább egyvalakinek meghoznám a kedvét a futáshoz.

Mielőtt 2 hónappal ezelőtt elkezdtem futni, tavaly augusztusban már volt egy 5 hetes próbálkozásom. Azelőtt viszont 3 évig nem vittem túlzásba a mozgást. Néhány objektum (ház, autó, szemetes konténer, bolt, munkahely) közötti helyváltoztatáson és egy-egy hétvégi kiránduláson kívül más mozgástevékenységet nem nagyon végeztem. 2008 augusztus végén tehát gondoltam egyet, kijelöltem Google Maps segítségével egy 2,4 km-es karikát, futófelszerelést öltöttem és elindultam. Felvettem egy tempós ritmust, amit akkor úgy éreztem tudok végig teljesíteni. Éreztem az erőt, menni fog ez bakker, az elsatnyult izmok még emlékeznek a múlt próbálkozásaira, nem lesz itt gond. Ez az érzés 224 méternél hirtelen megszűnt, és innen kezdődött transzformációm, kb. 400 méteres szakaszon délceg sportos fiatalemberből átvedlettem, erőtlen megtört aggastyánná. Egy külső szemlélő ebből nem látott semmit. Valószínűleg egy szenvedő futásnak álcázott próbálkozását figyelhette meg, viszont én ezt belül így éltem meg. Na és akkor, hogy rosszabb ne legyen a helyzet, inkább sétává redukáltam a lábmunkámat. Így végülis négy részletben sikerült leküzdenem a kijelölt távot.

Egy ilyen futás után két út lehetséges, vagy elveszi a kedvünket, vagy ráeszmélünk, hogy még 1 km-t se tudunk lefutni egyben. Nem kell orvosi kontrollvizsgálat ahhoz, hogy lássuk, azért ez így nem jó. Másnapi izomláz persze adta magát, de nem az a szerény fajta, hanem az “összesizombólsajgós” változat. Ez se vette kedvemet, és két nap múlva újra lementem. Nekilódultam ugyanannak a távnak. Két séta közbeiktatásával újra győztem. A második héten már egyben is sikerült lefutnom, és hétről hétre jobban ment. Aztán jöttek a rosszabb idők, megfázás. Az edzést elhalasztottam, vagy csak egyszerűen kihagytam és szépen elfelejtettem, hogy mik voltak a célkitűzéseim.

Utána a gondolat végig ott motoszkált bennem, hogy újra kéne kezdeni, ez végül idén áprilisban jutott megvalósítási fázisba. Ekkor újrakezdtem a futást. Valószínűleg az előzményeknek köszönhetően az első edzésen már nem ért akkora trauma. A 2,4 km-es távot szépen lefutottam egyben. Igaz ezt még nem jegyeztem fel, de úgy emlékszem kb. 15 perc alatt sikerült teljesítenem a távot. Utána kértem meg Krisztinát, hogy csináljon nekem edzéstervet, és azóta aszerint haladok rendületlenül, ezt a következő posztokban, majd szeretném részletesen is bemutatni.

Addig is menjetek futni, például most.

címkék: vendégblogger, edzés, futás